Az ötlet a Fűszernövények (dr. Paul Seitz) könyvből származik - Saltimbocca olasz ételkülönlegesség alapján. A csirkemell a mélyhűtőben hevert. A zsálya két nagy bokorral növöget a kertben. A családnak pedig ebéd kellett.

1. Csirkemellet (éppen csontos) megmosni, fölösleget levágni.

2. Bevágni két oldalról és beletenni zsályaleveleket, sonkát - ízeset, finomat! (ne a bolti gépsonkára gondoljunk, egyébként pedig ha jó minőséget veszünk, kevés is elegendő). Ne spóroljunk a zsályával, de tartsunk be egy határt, itt arra gondolok, hogy a túl sok sem jó, esetleg már tolakodó lehet.

 

 

2012_0930csopak_sarkeresztes0029.JPG

 

3. Süssük elő mindezt a serpenyőben - óvatosan helyezzük bele.

4. Tegyük át egy tepsibe / tálba és tegyünk rá is zsályaleveleket.

 

 

 

2012_0930csopak_sarkeresztes0030.JPG

 

 

5. Süssük meg a sütőben! Az elején fóliával takarjuk le, hogy ne égjen meg a tetején a zsályalevél és a hús se.

 

 

 

Tálalás: rizs / krokett, savanyúság (ne túl erős, határozott ízű legyen, hagyjuk érvényesülni a zsályát).

 

Eredmény: szokatlan, de ízes étel. Ismerkedjünk a zsályával, ne csak mint gyógynövény (férjem rendszeresen fogyasztja telente teába), hanem úgy is, mint fűszer. Finom ízt ad a húsnak (megenni nem muszáj).

 

 

2012_0930csopak_sarkeresztes0034.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://fuszereslevendula.blog.hu/api/trackback/id/tr694831816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása