Vetés, oltás:

20 éve a pécsi egyetem föci szakán 10-12 ember találkozott "véletlenül". Véletlenül egy kollégiumba kerültek páran, véletlenül egy csoportba jelentkeztek neveléselméletből néhányan, véletlenül elmentek kirándulni a Mecsekbe egy hideg, havas napon, mert valaki hívta őket. Aztán jegyzetet cseréltek, körmöltek, vizsgáztak, lógtak, buliztak.

Érlelődés:

Aztán családokat alapítottak, gyerekeik lettek. Sok. Üti-veri őket a sors, mindenki kap valamilyen módon - hitelek, költözések és nem-költözések, elvesztett gyermekek, jó és rossz munkahelyek, beszólások. És körtelefonok, amikor valaki valami furcsa lépésre készül, imák egymásért, megosztott ötletek, gondolatok.

A gyümölcs dicsérete:

Van egy hely, most éppen Pincehelyen, ahol évente összegyűlnek. Mert valami megmaradt, amiért jó együtt lenni. Ki-ki megfogalmazza magában, hozzátenni nem kell. Így kerek egész. Gyümölcs. Virágzik, jég veri, és a miénk.

Egy édes, kiváncsi kislány anyukájaként, aki már 2 éves+4 hónapos és ezerféle dolgot csinál, összegzem magamban ennek a ténynek a lehetőségeit.

• együtt sütünk, főzünk - általában odajön,
• történeteket mesélek a mamiról, a dédiről ("őrzik a lángot"),
• megmutatok neki hegyet, folyót, kirándulunk apuval,
• közösen (is) csúzdázunk, ha olyan csúzdát találunk,
• engedem, hogy használja a szemceruzámat, cipőmet, láncomat, ha esetleg hozzájut,
• megpróbálom rávezetni arra, mi a jó és a szép,
• csajos napot tartunk - már most,
• naplót írok neki külön róla és a gondolataimről, érzéseimről, félelmeimről és majd egyszer odaadom neki,
• aput közösen megcsiklandozzuk,
• együtt kiteregetjük a ruhákat,
• ültetünk,
• igyekszek kiállni mellette, ha úgy adódik.

Végülis az ember azért is marad otthon legalább két évig gyeden, hogy ez a kötelék nagyon-nagyon sokáig megmaradjon.

Ez két kis üvegnyi szederlekvár története. Mert a szederre kiváncsi vagyok. Mert a szilvalekvár eltevése feldobott (sütve, vörösborral). Mert szeretem a húshoz a lekvárt. Kitaláltam - felbuzdulva gasztroblogok olvasásán és az említett szilván -, hogy szederből fogok lekvárt készíteni.

Először is kivártam azt az egy-két hetet, mire bejutottam a városi piacra. Aztán végigpásztáztam a kofák kínálatát... és a fénnyel szemben állva egy karton tetején megpillantottam a kis doboz apró gyümölcsök körvonalát. Ott van!

Este 10, család végre alszik, ezt vártam. A recept a szokásos: pucolás (+paszírozás, ha kell gézen át is), cukor, főzés eltevés. Két plussz dolog mindössze: 3:1 lekvárkészítőt használtam és az 5 evőkanál cukorhoz 5 evőkanál vörösbort (60 dkg-hoz). És kóstolgattam közben... Mert lekvárt eltenni csak kóstolgatva szabad. Egyrészt a finom íz miatt, másrészt, hogy valóban növember 23-án elővéve is ezt az ízt érezzem. Ha marad addig. Mindössze két kis üvegnyi lett és összességében drága mulatság. De saját, tudom, mi van benne. És finommmm!