Ismerőseinkhez mentünk látogatóba. Ajándék? Fűszer és bor. Saját :-) Finomak :-) Együk, igyuk :-)

Somogyi nőci, Ildikó Bogi kitalálta, hogy fotóalbumot fog készíteni a helyről, ahol lakik. Mert ez is egy (kismama-) "szöszmötölés" és mert így talán még élhetőbb lesz számára ez a hely, ami oly' messze van az ő földieitől és Somogytól. A falunk, ahogy én látom. Induláááás, beszálláááás:

www.keresztes22.sziabogi.fotoalbum.hu

Nem egy Hollókő, itt vagyunk egy nagy városhoz nagyon közel, félig-meddig alvó település, de sok szép apró részlete van, és olyan dolog, ami régen jellemző volt rá. Kirajzolódik egy kép egy faluról.

Két barátnőmtől nemrég két csodaszép ajándékot kaptam. Íme: az egyik - Angéláék ajándéka - lehetne például kakukkfű-virág-mintás, a másik - Böbétől - pedig természetesen levendulás :-)

Nem is fűzök hozzá mást. Szépek! Nagyon köszönöm!

Csodálom, hogy még nem született ilyen sanzon, dal vers valamely koszorús költőnktől, ez a növény egyszerűen leveszi az embert a lábáról az illatával, bájával.

Ma elkezdődött a levendula-aratás otthonunkban!!! Szépen lassan... ezt nem lehet gyorsan lenyírni. Figyelni kell, hogy akkor szedjük le, amikor olyan bársonyosan lila, megválogatom a szára hosszát is. Lehetőleg meleg, jó időben szedem, nem eső után (közben sem). Aratásban van egy konkurenciám: Csenge. Folyton lecsipkedi a kis virágokat :-( nem figyeli a szárhosszt... Mellesleg múltkor nemes egyszerűséggel belefeküdt a levendula-bokorba, talán olyan jó tömör párnának tűnt neki :-) Hogy milyen a termés? A metszés aranyat ér most - 2-3-szor annyit tudok szedni, mint eddig. Az időjárást pedig tükrözi a levendulavirág is: kisebbek, nem olyan tömörek. De az illatuk fantasztikus :-)

Összesen 9-10 bokrunk van, kb. 4 éve ültettük őket, nem egyszerre. Van köztük egy olyan, ami mellig ér jelenleg, annyira szép hosszú szárú a virág (még nem virágzik, csak bimbós). Ő az angol levendula. Tehát nem félszáz, ültetvénnyi mennyiségre kell gondolni. Jelenleg ez elég a terveimhez, házi felhasználáshoz, pláne így, hogy tavasz elején megmetszettem őket.

 A leszedett virágok sorsáról:

először is megszárítom őket (kiterítve, lógatva, teraszon, szekrény tetején stb.). Majd

≈ bekötöm (maradék anyaggal és szalaggal, vagy szép szegett anyagot készítek hozzá, a szalag akkor is megvan) és be a szekrénybe,

≈ összekötöm és néhány helyre fellógatom (konyha, spájz),

≈ ajándékul adom,

≈ csak virágot is szárítok, elteszem teának,

≈ kicsit mozgat a levendulaszörp, és -lekvár gondolata.

Itt tartunk most, de még tart az aratás. Hol is kezdtem...? Hó takarta a bokrokat, tél volt, hideg és mindenféléről álmodoztam. Köszönöm, Istenem, köszönöm, növénykék!

... egy két hnapos kislányhoz vezetett, akinek a keresztanyukája lehetek mostantól :-)

Hosszú út vezetett hozzá - többféle értelemben is. Régóta várták a szülei és én is. És messzi út volt, de nem bántuk, mert sokat adott. Az Alföld "feelingjét". Hosszú egyenes utakat, ahol akár 20 kilóméter is eltelik lakott település nélkül. A Kiskunsági Nemzeti Park foltjait - szikest és borókás buckákat. Legelésző teheneket, gulyákat, nyájakat - sokat! Szinte nincs tanya, település nélkülük. Fóliasátrakat - telis-tele palántákkal. Szép kecskeméti sétát. Néhány nagy falut. Széles törökszentmiklósi fő utcát és katedrális méretű templomot. Misét. Zárt kerítéses utcákat. És Mária Gizellát, a csöppnyi, békés babát, aki ide született és családját: a dolgos "manager"-anyukáját, és a nyugodt apukáját, Bencét, a nagytesót.

Az is eszembe jutott, hogy az Alföldet nem kell sajnálni, mert gazdag, termékeny táj saját szokásaival. A vidéket sajnálom, mert ezeknél az értékeknél sokszor fontosabb a négyes metró (budapesti tömegközlekedőktől elnézést kérek) és az Európai Unió. A szálláshelyünk egy régi malomépület egyik része volt. A tulaj körbemutatott és elmondta, hogy ez az egykor virágzó malom milyen részekből állt (a könyvelő családjának külön házától a lóistállóig) és hogy legutóbb két működő (!) malmot zártak be és építettek egyet támogatásból, de az is bezárt. Merre is haladunk...?

De ne keseregjünk, alapjában talán nem is ezen múlnak a mindennapi történeteink. Legyen kiskertünk, tartsunk benne fűszernövényeket, amit lehet, tegyünk meg magunkért. Legyünk Társa a párunknak (ha néha nehéz is), lássuk együtt a világot a gyermekünkkel és nem árt, ha Istennel jóban vagyunk. Mária Gizella, nagyon örülünk Neked és hosszú, tartalmas életet kívánunk!

Kisbabát várni egy nő életében az egyik legjobb dolog. Az első év a szolgálat - ahogy mondják és ahogy magamon is láttam, máson is: más világ. De aztán lábra áll a baba, egyre több dolgot eszik, egyre messzebbre jutunk és egyre többet "beszélgetünk" vele. És folyamatosan elkezd hiányozni valami, ami rólunk szól. Ekkor lesz fontos megtalálnia a kismamának a saját útjait. Ilyenféle "utakba" botlok:

• a legnagyobb erő a saját út, ezzel kezdem: fűszernövényekkel kezdtem foglalkozni,
• gyöngyfűzés (egy kertészmérnök, már nem kismama anyuka ezzel foglalkozik),
• ritka, különleges baromfi-fajták, libák, madarak tartása (pl. holland búbos kakas és tyúk, bütykös lúd, fürj) + nyuszik,
• könyvelői képzés - mérlegképességig (három gyerek mellett!),
• nyelvtanulás,
• varrás,
• zumba.

A sort szívesen folytatom, várom bárkitől az ötleteket: ki mivel foglalkozott, foglalkozik, illetve akiről tud.

Mindemellett tisztelet azoknak is, akik nem keresnek saját utat, mert teljesen boldogok a gyermeküket, gyermekeiket nevelgetve, esetleg arra gondolnak, hogy mikor is lenne idő rá. Jómagam azok táborához tartozom, akiknek kell valami saját szöszmötölés. Ez nem döntés kérdése, ez egyszerűen a mi ügyünk. Minden jó lehet, de nekünk is jó legyen, erre azért figyelni kell. Hajrá, kismamák!