2012.07.03. 23:58
Könnyű nyári tésztasaláta II.
Ma is tésztasaláta volt. Ezért kicsit többet kellett dolgozni - salátáért és fűszerekért kimenni, előbbit jól megmosni, a cukkinivel bíbelődni. De nem több :-)
Hozzávalók: 1 közepes fej saláta, 1 kisebb cukkini, 1 kisebb fej hagyma, uborka, paradicsom, fűszerek: oregánó és bazsalikom (csak azért nem próbálkoztam most mással, mert a bazsalikom... hmmmm... most nagggyon bejön), tészta.
Elkészítése:
A hagymát megdínsztelem, hozzáteszem a felkockázott cukkinit, aztán a fűűűszereket (szagoluuunk a levegőbe...), félretesszük. A salátát megmossuk, csíkokra vágjuk. Beletesszük a párolt cukkinit, beleteszünk kockára vágott uborkát, paradicsomot. Nálunk utóbbi már saját termés :-) (paradicsomot a fóliában már kb. 2 hete szedtünk, de már kinn is van, uborka pedig szinte minden nap 2-3 darab). Megfőzzük a tésztát - most csak sima kockatészta akadt és belekeverjük a salátába. Utólag tettem még rá reszelt sajtot (vagy kockára vágva) és 1-2 evőkanál tejfölt. Azért utólag, mert nem szerettem volna, hogy a saláta esetleg összeessen vagy hamarabb megromoljon (ez milyen gyenge szöveg egy receptben - sose romlik meg egy kaja, olyan nincs jobb helyeken :-)... ).
Jó, mert 1. tényleg nem tart sokáig, 2. jó nyers zöldségeket is enni, 3. fűszerek is vannak benne.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.