Énszilvikém hangjából azt olvastam ki, hogy igen csak szomorkodik a nagyon kevéske csapadék miatt. Mi is, más is. Bár a férjem kimondottan olyan növényekre vadászik faiskolákban, árudákban, amik bírják ezt a klímát. Most én sem vetek, pedig én is szerettem volna még néhány fűszerfélét szabadföldbe vetni.

De, hogy a bosszankodásunknak elejét vegyük, öntözünk és férjem néhány éve kitalálta, hogy vegyünk egy víztartályt. Így is lett: méretét tekintve 1000 l-es, raklapra van rászerelve, műanyagból van. (Kb. 15-16 ezer forintba került.) Van még egy nagyobb hordónk egy csatorna alatt felállítva, de az nyitott, abból jobban párolog és persze időnként el is fogy a víz az öntözéshez. Szóval ezt a tartályt felállítottuk (téglákra, hogy ne rohadjon el a raklap) a garázs mögött, a bokrok közé.

A garázsról folyik bele a víz, de az első "esőterelgetés"-ek után többször is átalakította a férjem, hogy minél több vizet elnyeljen és ne a földön follyék el. Próbálgatni kell. Abból öntözünk. Van rajta egy csap, de most azt nem használjuk, össze van kötve a tartály egy gumicsővel a fóliasátorral és oda szoktunk engedni bele vizet előre, nem öntözéskor, hogy ott átmelegedjen. Ez most már nem számít, de márciusban még fontos volt, hogy a magok langyos vizet kapjanak. Egy kicsit lejt a kert, és a tartály is lábakon áll, így egyszerűen a hajszálcsövesség elvét használtuk ki. (A csövet bedugjuk, ha nem kell a víz, tehát nem folyik el.)

Nos, így mentjük mi a vizet. Muszáj, a férjem méri a csapadék mennyiségét és eddig - tehát 4-5 hónap alatt - nem esett még összesen 100 mm errefelé.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.