• sütőtök-krémleves,
• fűszerszárítás,
• tárkonyos raguleves,
• szőlőlekvár készítése,
• fügelekvár ? .... !
• almás sütik,
• tökfaragás,
• fűszermagok szedése,
• utolsó citromfű-, menta-szedés és szárítás,
• káposztás ételek készítése (mértékkel az áruk miatt) (káposzták, ez nem a ti évetek volt),
• brokkoli-krémleves,
• varrás,
• egy jó leveses szakácskönyv felkutatása,
• keríteni a nappali kanapéjára egy jóféle huzatot,
• teázni... sokat,
• elmenni a Balatonhoz,
• bort (forraltat) inni,
• csokit enni, finomat,
• megnézni a férjemmel egy jó filmet,
• blogokat olvasgatni,
• köszönni a blogolvasóknak a jó szavakat, üzeneteket,
• ajándékokat keresgetni karácsonyra,
• bokáig érő levelesben sétálni (gyere, Csenge!)
• megszeretgetni a fűszerkertet, hogy ennyi mindent adott :-) és a férjemet is, hogy elviselte ezt a blogoló-fűszerező-varró Ildikó Bogit :-)

(Istenem, köszönöm, hogy nő vagyok.)

30 évesen gyerekfej nagyságú daganatot találtak nálam (jóindulatút). Arra döbbentett rá, hogy az élet sokkal szebb, mint gondoltam. A műtét után elhatároztam (ösztönösen jutott eszembe ez a gondolat, látva a kórteremben lévőket, megsejtve valamit történetükből), hogy nőket, asszonyokat fogok fényképezni. Nem tettem. Mégis tele az album és még töltődik. Üzenetük ennyi: Thank God I'm a Woman.

Az album első képe talán anyai nagyanyámé (apai nagyanyámé is lehetne, aki 6 gyereket nevelt fel férjével a háborúban), akkor kaptam róla teljes képet, amikor hónapokkal a halála után kipakoltuk a házát hosszas munkával, meg-megállva anyukámmal. A Dédiről Csengének is sokat mesélek. A másik kép anyámé. Az arcuk mellett a házasságuk, az életük. Amit választottak, amit szerettek, szeret, amit feladtak, a családjuk. Szerintem legtöbbünk "albumában" ők állnak legelöl. Így jó.

A többi kép legtöbbje korombéli nőké, de idősebbek is akadnak közöttük. Valahogy mindegyiknél az az érzésem, hogy ők az igazi "született feleségek" - a sok döntésükben hajlanak a férjeik felé. De előfordul az is, hogy a sarkukra állnak. Szép történeteik és szomorúak is akadnak. Azokat sajnálom közülük, akik túl sokat feladtak mindezért és akikkel baj történt, bármi.

Ebben az albumban erő van - a kitartás, a munka, a szeretet, a józanság, az ölelés, a figyelem ereje. Azt hiszem, ha kételkedünk valamiben vagy akadályba ütközünk, jó megállni és felnézni az égre ezt gondolva: Thank God I'm a Woman. És ez kicsit amolyan összefogódzkodás is, erőt adó.

Ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre Csenge és az ideköltözésem nélkül. Így lett teljes az album, kellett az anyai érzés és a fűszerkert hozzá.

Romokban heversz. Tépázza a szél a leveleidet, sátradat. Vagy csak kihevered, amit kértünk tőled. Csapzott gyümölcsfák, elszáradó fűszerek, romló paradicsomok, még mindig adsz... rövidülő napok, esős idők. De nekünk így is fontos vagy. Indultunk nagy reményekkel, zöldülve, értek veszteségek és kisebb-nagyobb eredményeink is voltak (nézd a kamrát és a család arcát). Még sok dolgunk van nálad, aztán jöhet a szántó ember lovával. Aztán a téli hó a cicanyomokkal... Köszönettel: Ildikó Bogi :-)

Soha ne utasítsd vissza, ha szüretelni hívnak! A bor most nem (olyan) fontos. Légy részese ennek, hangulata, szinte varázsa van. Mert egyszerűen csak részese lehetsz egy különleges eseménynek. Ha egy borásznak 30-40 dobása van életében, akkor közel az eredményhez, a terméshez, az évi munkájában veszel részt. Mustot kóstolhatsz - ízeset, édeset, zamatosat avagy vízizűt. Jókedved lesz, esetleg eszel egy jót. Sokféle emberrel találkozhatsz.

Nekem a szüret egy időutazás a gyerekkoromba. Balatonra. Ott volt a nagy szőlőbirtok, benn az üdülőövezet kellős közepén, egyben az egykori szőlőtelepen. Sokszor nyirkos szőlőlevelek jutnak eszembe, mert esett rendesen, nagypapám irányított mindenkit, napszámosok jöttek, aztán apu vitte haza autóval. Dolgozott a prés, ment a szőlő bele a nagy kádba. És a must szaga. Munkás dolog volt ez és ma is az. Most is benne van a levegőben a mustillat, de most minden más. A kislányom viszi a kisvödröt, nézi a darálót, a férjem a fokolót, "évértékel", szöszmötöl a pincében. Elillantak az évek, de ők visszahoznak valamit. Köszönöm, Istenem...!